Az akvarellfestés technikája – FESTŐ KURZUS KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK


- szeretnél festeni, de még sosem merted kipróbálni? - van néhány témád, amit végre megfestenél, de hiányzik a technikai tudásod? Fedezd fel a festészet alapjait, fejleszd meglévő tudásod, 6 alkalmas tematikus kurzusainkon!
Ezen a 6 alkalmas kurzusunkon az eszközök megfelelő használatában, az akvarellfestés alapvető eljárásainak megismerésében, ezáltal az önálló alkotómunkához szükséges művészi látásmód kialakításában nyújtunk segítséget. A kurzuson számtalan játékos technikát kipróbálva megismerkedhetsz az akvarellfestés technikájában rejlő lehetőségekkel, valamint alkalom nyílik a tusfestésre is.

A képen: Gesztelyi Nagy Zsuzsa: Balkonról VIII. c. festménye látható

Kurzusunk az elméleti ismeretek mellett alapvetően a gyakorlati tapasztalásra épül, így a technikai ismereteket önálló alkotásokon keresztül sajátítják el tanítványaink.

 

Tanfolyamainkra kezdőket és haladókat egyaránt várunk, hiszen kis létszámú csoportokban dolgozunk, így személyre szabott feladatokkal, egyéni korrektúrával tudjuk biztosítani a haladást.
A foglalkozásokat Gesztelyi Nagy Zsuzsa festőművész tartja.
Időpont:  6x2,5 óra csütörtökönként 10.00-12.30 
Kezdő időpont: 2017. január. 5. 10.00  (Erre az időpontra 2 szabad helyünk van.)

A 6 alkalmas kurzus díja, mely tartalmazza a kurzuson használt anyagokat, eszközöket:

Előfoglalási ár: 2016. december 6-ig 28.500.-
Normál ár: 31.500.-
 A jelentkezés a jelentkezem fülre kattintva történik. A teljes regisztrációhoz  50% előleg befizetése szükséges! 
A jelentkezés menete, fizetési és lemondási feltételek:
Hűségprogram kedvezmények:
Ha észrevételed van, kérdéseidet felteheted e-mailben az [email protected]  címen. Ajándékozz élményt! Ezzel a programmal ajándékkupon formájában meglephetsz valakit karácsonyra. Bővebb információ: http://articsokastudio.hu/hirek/article/ajandekozz-elmenyt-articsoka-kuponok-karacsonyra-2.html
Elérhetőségünk: 
Hallama Krisztina 06 20 99 16 373
Székhely: 1032 Budapest Bécsi út 57-61.
Cégadatok: Oltóközpont  Kft.  
Adószámunk: 13908977-2-41

Keressen minket!

1036 Budapest, Bécsi út 57-61. I/8.
(Óbudán, a Kolosy térnél)
Telefon: 06 20 99 16 373

[email protected]
www.articsokastudio.hu

Aktuális programok Kurzusok, workshopok, táborok

A NŐ - festészeti workshop

A NŐ - festészeti workshop

Időpont: 2022. Október 01.

A már hagyománnyá vált akril workshopjaink ezen alkalmával a NŐ lesz a témánk. 

Workshopjainkon az élményen kívül olyan tudást, ismeretanyagot, technikai tudást szeretnénk nyújtani a résztvevőknek, melyek a későbbiekben az önálló alkotómunkában is segítségükre lesznek

Akvarell workshop - Őszi termések

Akvarell workshop - Őszi termések

Időpont: 2022. Október 08.

Tanévünk első akverell workshopján az őszre hangolódunk és gyümölcsöket, terméseket festünk majd az egyszerűbb formáktól az összetettebb kompozíciókig. Ez alkalommal tehát a saját környezetünkből keressük a mintavilágot, legyen az virág, gyümölcs, zöldség s ki-ki a hozzá legközelebb álló motívumot festheti meg, vagy akár alakíthatja tovább. 

Őszimádó Szöszmötölő

Őszimádó Szöszmötölő

Időpont: 2022. Október 09.

„Itt van az ősz, itt van újra……” és milyen hirtelen!

RAJZI ALAPOK – felnőtteknek

RAJZI ALAPOK – felnőtteknek

Időpont: 2022. Október 10.

Festő kurzusaink mellett évek óta indítunk olyan rajztanfolyamot, ahol teljesen az alapoktól lehet elsajátítani a térbeli ábrázolást, a térbeli testek síkba átírását. Ebben a tanévben egészen új összeállításban építettük fel a képzést. Decemberig 3 modulból álló kurzust indítunk, ahol a rajzolás alapjait az eddigiektől eltérő hangsúlyokkal mutatjuk be.

Festőiskolai alapozó

Festőiskolai alapozó

Időpont: 2022. Október 11.

Ha belekóstolnál az alkotásba és hosszabb távon tervezed a művészetben való elmélyülést, valós tudásra vágysz, nem csak az azonnali felszínes látványra épülő alkotást keresed, akkor neked ajánljuk ezt a kurzusunkat, ahol az alapoktól kezdve, a realista ábrázolás elsajátításán keresztül juthatsz el az önkifejezésig. 

BEIRATKOZÁS

BEIRATKOZÁS

Szeptember 2-án pénteken nyitjuk a 2022-es tanévünket. Ezen a napon 15.00-18.00 között várunk benneteket a stúdióba a beiratkozásra! A beiratkozás csak a gyerekeknek szóló egész éves művészeti képzésekre vonatkozik

Pillants be hozzánk!

Írj nekünk!

1036 Budapest, Bécsi út 57-61. I/8.
(Óbudán, a Kolosy térnél)
Telefon: 06 20 99 16 373

[email protected]
www.articsokastudio.hu