Nyári Szabadiskola felnőtteknek


Idén a stúdió nyáron is megnyitja kapuit a művészetek iránt érdeklődő felnőttek előtt. Két különböző tematikájú kurzusra várunk benneteket júliusban, ahol a kreatív élmény mellett magas szintű szakmai ismeretekre tehetsz szert.

Kurzusainkon a különböző festészeti technikák elsajátításán kívül az önálló alkotómunkához szükséges művészi látásmód kialakításában is igyekszünk segítséget nyújtani. Festő tanfolyamaink az elméleti ismeretek mellett alapvetően a gyakorlati tapasztalásra épülnek, így a technikai ismereteket önálló alkotásokon keresztül sajátítják el tanítványaink.


Tanfolyamainkra kezdőket és haladókat egyaránt várunk, hiszen kis létszámú csoportokban dolgozunk, így személyre szabott feladatokkal, egyéni korrektúrával tudjuk biztosítani a haladást.



AZ AKVARELLFESTÉS TECHNIKÁJA - FESTŐ TÁBOR FELNŐTTEKNEK

Időpont:  Július 1-5-ig minden nap 15.00-18.00 


FESTÉSZETI TECHNIKÁK - PASZTELLTŐL AZ AKRILIG - FESTŐ TÁBOR FELNŐTTEKNEK

Időpont:  Július 8-12-ig minden nap 10.00-14.00 








A jelentkezés menete, fizetési és lemondási feltételek
JELENTKEZEM

Jelentkezés

Amennyiben jelentkezni szeretnél a Nyári Szabadiskola felnőtteknek kurzusunkra, kérünk pontosan töltsd ki az alábbi adatokat.

Kérlek töltsd ki helyesen a vezetékneved!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztneved!
Ez az email cím nem helyes!
Kérlek töltsd ki a telefonszámod!
Kérlek töltsd ki helyesen a vezetéknevét!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztnevét!

Időpont

Kérlek válaszd ki, hogy melyik időpont felel meg neked. Ami szürke, az sajnos már betelt.

2019-07-01 19:00

Felhívjuk figyelmed, hogy a jelentkezés gomb megnyomása után egy emailben kapott linken kell megerősítened a jelentkezési szándékod.