Út az absztrakt festészethez - Festő kurzus


Manapság oly nagy divat az absztrakt festészet, mint kifejezés, de vajon tudjuk, hogy milyen alkotói folyamat, gondolatiság van egy-egy valódi absztrakt festmény mögött?

Kurzusunk során ezt a folyamatot, látásmódot szeretnénk megvizsgálni, körbejárni és a végén eljutni a személyes absztrakcióig.



Nagyon nehéz ez a folyamat, hiszen szinte ki kell lépnünk a reális világból, ahol a fogalmi gondolkodást hirtelen lelki kivetülések váltják fel, amely sokszor szembesíti az alkotót önmagával. Akár egy tükör, amelyben nem az arcunkat, sokkal inkább a belső lényünket, a lelkünket látjuk. Meg kell próbálnunk a látványt színélménnyé alakítani, amelyben a tárgyak “csak” kiindulópontok, a színek által válnak személyessé, különféle hatásúvá. A formák és színek, megfelelő egységben, képesek a tárgyiasult világtól elvonatkoztatva, önálló létezőként hatást gyakorolni a nézőre.

Az absztrakt festészet világa tehát egy különleges látásmódot igényel, melynek megismerése által egy új világ tárul fel előttünk. Kurzusunk célja, hogy saját, személyes tapasztalatok útján találjuk meg az utat az absztrakt képalkotás felé. Konkrét, valós formákból kiindulva, a színtan alapvető szabályait megismerve és figyelembe véve, lépésről-lépésre közelítünk majd, miközben megismerkedünk a festészet különféle anyagaival, technikáival is. A rajzi formaképzésből kiindulva (ceruza, szén), a pasztell, akvarell technikán át az akril és az olajfestékig.


„meg kell tanítani a szemet, hogy nézze a természetet: rengetegen vannak, akik soha nem látták, és nem fogják meglátni… A tehetség nem egyetlen pillanat alatt születik meg.”

Jean- Baptiste Siméon Chardin


A foglalkozásokat Bosnyák Zsuzsi festőművész tartja.


Modul I.  - A festészet, mint mesterség

Az első modulban olyan festészeti alapismeretekkel foglalkozunk, amelyre építkezünk majd a Modul II. kurzusunk során. A Modul II. kurzus a konkrét személyes absztakcióról szól majd, ahol önálló műalkotások készülnek. Ehhez minden szükséges ismeretet a modul I. során sajátíthatunk el.


Témakörök:

- Szín- és formatan - konkrét beállítás alapján, ill. régi nagy mesterek hagyományait követve

- Festészeti technikák – anyagismeret (akvarell, pasztell, tus, akril, papírkivágás stb.)

- Rajzi alapformák – térbeli testek anatómiája

- Művészi látásmód megismerése és személyes látásmód kialakítása



Időpont: 18 egymást követő szerda (kivéve munkaszüneti napok) 

heti 1x2,5 óra 

Kezdő időpont: 2021. szeptember 15. 18.30-21.00 

Az I. modul utolsó foglalkozása: 2022. január 26. 

A Modul I. díja: 137.000.-/18 alkalom (A díjak tartalmazzák a foglalkozáson használt anyagokat)




Modul II. - Az absztrakció világa

A Modul I. során elsajátított, átélt és személyessé vált egyéni festői látásmód áthatása absztrakt festői kompozícióvá 

Témakörök:

- a festői folyamat megismerése – akril és olaj technika alkalmazása vászonra

Időpont:  17 egymást követő szerda (kivéve munkaszüneti napok) 

heti 1x2,5 óra 

Kezdő időpont: 2022. február 2. 18.30-21.00 

A Modul II. utolsó foglalkozása: 2022. május 25. 

A Modul II. díja: 129.000.-/17 alkalom (az I.modul résztvevői a II. modul díjából 10% kedvezményt kapnak!)



A jelentkezés és a tandíj befizetésének ütemezése:

A jelentkezés a jelentkezem fülre kattintva történik. Ezzel az I. modulra történik a regisztráció.

 A teljes regisztrációhoz 47.000.- előleg befizetése szükséges. 

A képzési díj fennmaradó részét legkésőbb a kurzus első napjáig van mód befizetni.

Fennmaradó rész befizetése: 90.000.- (szeptember 15-ig)


Nézz körül induló kurzusaink között:

SZEPTEMBERBEN INDULÓ FELNŐTT KURZUSAINK


A jelentkezés menete, fizetési és lemondási feltételek
JELENTKEZEM

Jelentkezés

Amennyiben jelentkezni szeretnél a Út az absztrakt festészethez - Festő kurzus kurzusunkra, kérünk pontosan töltsd ki az alábbi adatokat.

Kérlek töltsd ki helyesen a vezetékneved!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztneved!
Ez az email cím nem helyes!
Kérlek töltsd ki a telefonszámod!
Kérlek töltsd ki helyesen a vezetéknevét!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztnevét!

Időpont

Kérlek válaszd ki, hogy melyik időpont felel meg neked. Ami szürke, az sajnos már betelt.

2021-09-15 18:00

Felhívjuk figyelmed, hogy a jelentkezés gomb megnyomása után egy emailben kapott linken kell megerősítened a jelentkezési szándékod.