Színhangulatok-színes órák - Festő kurzus kezdőknek és haladóknak


Novemberi festő kurzusunk tananyagát egy igen érdekes és a festészethez nélkülözhetetlen témakör köré építettük föl: ez alkalommal a színeket egy egész sajátos perspektívából vizsgáljuk majd és alkalmazásuk során megpróbáljuk feltérképezni a saját szín fogalmát, a szubjektív színharmóniákat, megvizsgáljuk a színek térhatását és kikeverjük belső világunk szimbolikus színeit.




Kurzusunk az elméleti ismeretek mellett alapvetően a gyakorlati tapasztalásra épül, így a technikai ismereteket önálló alkotásokon keresztül sajátítják el tanítványaink.

Tanfolyamainkra kezdőket és haladókat egyaránt várunk, hiszen kis létszámú csoportokban dolgozunk, így személyre szabott feladatokkal, egyéni korrektúrával tudjuk biztosítani a haladást.

A foglalkozásokat Harka Ágnes festőművész tartja.  


Témáink:

- hogyan állítsam össze a palettám? (színtani alapismeretek)

- mitől lesz jó a képem? (színhatások, színkontrasztok)

- lazúrosan, vagy pasztózusan? –  Mikor melyiket használjam?

- ecset, vagy festőkés (kerek, vagy lapos, sörte, vagy mókus)






Időpont:  6 egymást követő hétfő 18.00-20.30 (heti 1x2,5 óra)  

Kezdő időpont: 2020. november 9.  18.00

A 6 alkalmas kurzus díja, mely tartalmazza a kurzuson használt anyagokat, eszközöket:

Előfoglalási ár: 2020. október 14-ig 42.800.-

Normál ár: 45.900.- 



A jelentkezés a jelentkezem fülre kattintva történik. A teljes regisztrációhoz  50% előleg befizetése szükséges! 

Ha észrevételed van, kérdéseidet felteheted e-mailben az info@articsokastudio.hu  címen. 



A jelentkezés menete, fizetési és lemondási feltételek
JELENTKEZEM

Jelentkezés

Amennyiben jelentkezni szeretnél a Színhangulatok-színes órák - Festő kurzus kezdőknek és haladóknak kurzusunkra, kérünk pontosan töltsd ki az alábbi adatokat.

Kérlek töltsd ki helyesen a vezetékneved!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztneved!
Ez az email cím nem helyes!
Kérlek töltsd ki a telefonszámod!
Kérlek töltsd ki helyesen a vezetéknevét!
Kérlek töltsd ki helyesen a keresztnevét!

Időpont

Kérlek válaszd ki, hogy melyik időpont felel meg neked. Ami szürke, az sajnos már betelt.

2020-11-09 18:00

Felhívjuk figyelmed, hogy a jelentkezés gomb megnyomása után egy emailben kapott linken kell megerősítened a jelentkezési szándékod.